“Beleszülettem a politikába, már tizenévesen tüntetésekre jártam, . . – Segítettem a volt feleségemnek a közösségi médiás megjelenéseiben, . . M.P. Interjú


Magyar Péter a HVG-nek: „Meg fogjuk nyerni 2026-ban a választásokat, és nem kell senkivel sem koalíciót kötni”

Meggondolta magát: nem kötne koalíciót egy Orbán Viktor nélküli Fidesszel sem. Mitől változott meg a véleménye? Magyar Pétert, a Tisza Párt alelnökét somogyi túrájának záróestjén, Siófokon az országjárásról, a szervezetépítésről, a propagandáról és a hatalom személyiségtorzító hatásáról is kérdezte Gergely Márton és Hamvay Péter.

HVG: Tömegeket mozgat meg, ígérve, hogy változást hoz. Érzi ennek a felelősségét?

Magyar Péter: Napról napra egyre inkább. Egyirányú az az utca, amin február 11-én elindultam.

HVG: Azt elhisszük, hogy ön kitart, de azt nem látjuk, kik állnak ön mögött.

M. P.: Tudom, hogy nem vihető a végtelenségig „one man show” módjára, de egyelőre én vagyok kéznél, és június 9-éig ez nagyjából így is marad. Beleszülettem a politikába, már tizenévesen tüntetésekre jártam, parlamenti közvetítéseket néztem. Segítettem a volt feleségemnek a közösségi médiás megjelenéseiben, felkészülni a vitákra. Mondta is viccesen, hogy neki nincs szüksége baloldali ellenfelekre, mert ott vagyok én otthon, aki trenírozza.

HVG: Annál is furcsább, hogy csak most lett politikus. Nem volt önben frusztráció, hogy a volt felesége és egykori legjobb barátja, Gulyás Gergely megelőzte?

M. P.: Fiatalon gondoltam politikai pályára, de nem úgy alakult az életem. Ügyvéd, majd diplomata lettem, aztán meg a feleségem mellett nem lehettem már politikus. 2002-ben léptem be a Fideszbe, 2006-ban védtem a rendőri túlkapások áldozatait, de egyszerű párttag maradtam.

HVG: Érez némi elégtételt most velük szemben?

M. P.: Fáradtságot érzek. Ma is hét helyszínen tartottam gyűlést, Siófok volt két hét alatt a századik település, ahol találkoztam az emberekkel, és ugyanennyi van még hátra.

HVG: Eddig nem beszélt arról, hogy márciusig a Hodler Alapkezelő jogi igazgatója volt, amelynek egyik tulajdonosa a Lázár János-féle mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtokot működtető alapítvány kurátora.

M. P.: Eddig senki nem kérdezett a privát állásomról, de nem volt titok. Egy olyan nagy tudású és tisztességes ember vezeti az alapkezelőt, akinek semmi köze a NER-hez, és akiért tűzbe tenném a kezem. Előfordul, hogy szakemberek is bekerülnek NER-hez köthető cégek vezetésébe. Bár ilyen emberek kezében lenne a magyar mezőgazdaság! Büszke vagyok, hogy ott dolgozhattam.

HVG: Mégis NER-közelinek tekintik az alapkezelőt.

M. P.: Magyarországon, a külföldi multicégeket leszámítva, szinte minden a NER része. Bár most már az Auchan is.

HVG: Korábban nem törte magát azért, hogy a NER-től távolabb kerüljön – a felügyelőbizottsági székekből ült át az országjáró teherautóra. Ez felveti a váltás hitelességének kérdését.

M. P.: Ez nem igaz. 2004-től 2009-ig a piacon dolgoztam, ügyvédjelöltként, ügyvédként, bíróságon, majd diplomata lettem. De ezekre a kérdésekre válaszoltam már. A magyar emberek sokkal többet tudnak a múltamról, mint bármelyik más politikuséról, a magánéletemről pedig talán még nálam is többet. Nem a múltról, a jövőről szeretnék beszélni. A hitelességemről pedig a magyar választók majd dönteni fognak június 9-én és később az országgyűlési választáson.

HVG: Gyakran indulatba jön, ha a hirtelen pálfordulásáról kérdezik.

M. P.: Nem vagyok indulatos, csak nem értem, miért ezerszer megválaszolt kérdéseket tesznek fel újra és újra, és miért nem a Tisza Párt programjáról vagy arról beszélünk, hogy sorra rendezzük meg a valaha volt legnagyobb vidéki politikai demonstrációkat. De talán az sem lenne csoda, ha indulatos lennék, mert Magyarországon választási kampányban senkit nem helyeztek még olyan pszichikai nyomás alá, mint engem. És nem esik jól, hogy ehhez néha még a független sajtó is asszisztál. A hatalom épp azt akarja elérni, hogy összeroppanjak, hiszen mindenkit tönkre akarnak tenni, aki szembeszáll velük. Betámadták a családomat, a barátnőm édesanyját, a barátaimat. De nem teszem meg nekik ezt a szívességet.

HVG: Beszéljünk akkor a jelenről: mi az, ami a leginkább megdöbbentette az országjárása során?

a cikk folytatódik . . .

forrás: https://hvg.hu/360/20240522_hvg-magyar-peter-interju-fidesz-orban-viktor-valasztasok

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .